Tájékoztató – 2023. május 25.
Felhívás befizetés visszaigénylésének lehetőségére
Ügyiratszám: 01/2055-4/2023
Tisztelt Tulajdonostársak!
Sajnálatos módon 2019. június-júliusában – az önkormányzati választások előtt – olyan szerződés köttetett az Alcsevica területén érintett ingatlanok villamosenergia-ellátásának kiépítése tárgyában, amelyben az ELMŰ Hálózati Kft. olyan munkaterület-átadás-átvételi feltételeket rögzített, amelyek csak a terület teljes ivóvíz-, szennyvíz- és csapadékvíz-hálózatának kiépítése után biztosíthatók.
Ez utóbbiak érdekében egy Víziközmű Társulat megalakítása szükséges, amely a tulajdonosok többségének akarata szerint e hiányzó – és az elektromos hálózat előfeltételének is számító – közműveket kiépítteti. A Víziközmű Társulat előkészítése folyamatban van. A tulajdonosok akarata szerint még idén megalakulhat, és az elkövetkező évben, években a beruházást megvalósíthatja.
A fentiekből következik, hogy az elektromos hálózat kiépítésére csak a víziközmű-beruházás megvalósítását követően kerülhet sor.
Nagy számban vannak olyan tulajdonostársak, akik az elektromos hálózat kiépítésének megvalósítása érdekében a tervezett beruházás rájuk eső költségét – ingatlanonként 200 000 forintot – az Önkormányzat erre a célra elkülönített számlájára befizették.
Tekintettel arra, hogy az elektromos hálózat kiépítésére a közeljövőben nem kerül sor, a már befizetett összegekre vonatkozóan a tulajdonostársak rendelkezése szükséges.
A befizetett összeg visszautalására vonatkozó rendelkezés során az alábbi eljárásrendet kívánjuk követni:
1. Azonos tulajdonos, visszautalás az eredeti bankszámlára
Amennyiben az ingatlan jelenleg is a befizető tulajdonában van, és a visszautalást ugyanarra a bankszámlaszámra kéri, amelyről annak idején átutalta az összeget, a visszautalásra vonatkozó rendelkezés a pomaz@pomaz.hu címre küldött egyszerű e-mailben megtehető.
Az e-mailben szükséges megadni:
- a bankszámlaszámot;
- a számlatulajdonos nevét;
- az érintett ingatlan vagy ingatlanok helyrajzi számát.
2. Azonos tulajdonos, visszautalás másik bankszámlára
Amennyiben az ingatlan jelenleg is a befizető tulajdonában van, de más bankszámlaszámra kéri visszautalni a befizetett összeget, mint amelyről annak idején átutalta, akkor a visszautalásra vonatkozó rendelkezést az alábbi módok egyikén kell eljuttatni Önkormányzatunkhoz:
a) papír alapon, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt módon; vagy
b) elektronikus úton, például az e-Papír szolgáltatás igénybevételével, KAÜ-azonosítás mellett, az Önkormányzat hivatali kapujára.
KRID-azonosító: 658159708
Ebben az esetben is szükséges megadni:
- a bankszámlaszámot;
- a számlatulajdonos nevét;
- az érintett ingatlan vagy ingatlanok helyrajzi számát.
Az egyszerű e-mailben tett rendelkezéseket ebben az esetben nem tudjuk figyelembe venni.
3. Tulajdonosváltozás esetén
Amennyiben az adott ingatlan nem volt, vagy már nincs a befizető tulajdonában, akkor a rendelkezést a befizetést ténylegesen teljesítő személynek és az ingatlan jelenlegi tulajdonosának közösen, vagy külön-külön, de azonos tartalommal kell megtennie.
A rendelkezésben meg kell jelölni:
- a visszautalás kedvezményezettjének nevét;
- a kedvezményezett címét;
- a kedvezményezett bankszámlaszámát;
- az érintett ingatlan vagy ingatlanok helyrajzi számát.
A rendelkezés az alábbi módok egyikén juttatható el Önkormányzatunkhoz:
a) papír alapon, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt módon; vagy
b) elektronikus úton, az e-Papír szolgáltatás igénybevételével, KAÜ-azonosítás mellett, az Önkormányzat hivatali kapujára.
KRID-azonosító: 658159708
Az egyszerű e-mailben tett rendelkezéseket ebben az esetben sem tudjuk figyelembe venni.
Azon befizetések, amelyekre vonatkozóan a jogosult továbbra sem tesz rendelkezést, az Önkormányzat elkülönített számláján maradnak. Ezen összegekre az Önkormányzat továbbra sem fizet kamatot.
Pomáz, 2023. május 25.
Tisztelettel:
Leidinger István
polgármester
Tájékoztató – 2021. október 6.
Tisztelt Alcsevicai Tulajdonostársak!
Tisztelt Érdeklődők!
A szeptember 30-i testületi ülésen a képviselők egyhangúlag elfogadták az Alcsevica Víziközmű Társulat szervezéséről szóló előterjesztést.
219/2021. (IX. 30.) számú önkormányzati határozat az Alcsevica városrész területén ivóvíz-, szennyvíz- és csapadékvíz-közműtársulat szervezéséről
Az előterjesztés legfontosabb pontjai az alábbiakban olvashatók.
Az önkormányzat így ismét megkezdi a Víziközmű Társulat szervezését.
Jelenleg az előkészítő munkákat és az egyeztetéseket végezzük. Amint rendelkezésre állnak a pontos számok és meghatározhatók a feladatok, azonnal tájékoztatjuk Önöket.
Pomáz Város Önkormányzata
Tájékoztató – 2021. szeptember 22.
Tisztelt Alcsevicai Tulajdonostársak!
Tisztelt Érdeklődők!
Ígéretünknek megfelelően külön e-mail-címet hoztunk létre az Alcsevicára vonatkozó javaslataik, kéréseik és esetleges kérdéseik fogadására:
Kérjük, hogy csak az Alcsevicával kapcsolatos ügyekben írjanak a fenti címre. Az ide érkező leveleket igyekszünk rendszeresen megválaszolni.
Hasznos észrevételeiket és javaslataikat beépítjük az Alcsevicával kapcsolatos munkánkba.
Kérdéseikre – amennyiben mi tudunk válaszolni rájuk – elsősorban a város honlapján válaszolunk, hogy mindenkit egyformán tájékoztathassunk.
Továbbra is fontos teendőjük:
Mivel hivatalos levelezést csak a földhivatalnál bejegyzett lakcímükön, illetve levelezési címükön keresztül folytathatunk Önökkel, elsőként azt kérjük, ellenőrizzék ezek helyességét. Amennyiben módosítás szükséges, kérjük, arról majd bennünket is értesítsenek.
Pomáz Város Önkormányzata
Tájékoztató – 2021. augusztus 30.
Tisztelt Alcsevicai Tulajdonostársak!
Tisztelt Érdeklődők!
Pomáz város honlapján új hírfolyamot indítunk, amelyben az Alcsevicáról szóló információkat osztjuk meg az Önök tájékoztatása érdekében.
Itt jelezzük azt is, ha Önöknek valamilyen tennivalójuk van.
Külön e-mail-címet fogunk létrehozni az Alcsevicára vonatkozó javaslataik, kéréseik és esetleges kérdéseik fogadására.
Mivel hivatalos levelezést csak a földhivatalnál bejegyzett lakcímükön, illetve levelezési címükön keresztül folytathatunk Önökkel, elsőként azt kérjük, ellenőrizzék ezek helyességét. Amennyiben módosítás szükséges, kérjük, arról majd bennünket is értesítsenek.
Pomáz Város Önkormányzata