A 2026. augusztus 27-i képviselő-testületi ülésen 35 napirendi pont szerepelt, amelyek közül a közérdeklődésre leginkább számot tartók:
- A képviselő-testület elfogadta a 2026. I. félévben befolyt adó összegéről és az adófelderítés alakulásáról szóló beszámolót. Pomáz adószámláira 2026 első fél évében 975,8 millió forint érkezett, ami az éves előirányzat 58,2 százalékos teljesülését jelenti, és mintegy 123 millió forinttal haladja meg az előző év azonos időszakának bevételét. A növekedés elsősorban az építményadó emeléséből, valamint a külterületi ingatlanok telekadó-bejelentéseinek ellenőrzéséből származott; utóbbi azonban egyszeri, visszamenőleges tételeket is tartalmaz, ezért 2027-ben hasonló többlet már nem várható. Az iparűzési adóból 533 millió forint folyt be, mintegy 23 millióval kevesebb, mint egy évvel korábban, miközben az adóerő-képesség növekedésével a város szolidaritási hozzájárulása a 2023-as 7 millióról 2026-ra 83,3 millió forintra emelkedett. Az összes adóhátralék 288,8 millió forint, ebből közel 73 millió behajthatatlannak minősül; a fizetési felszólítások nyomán ugyanakkor további 25–30 millió forint érkezett be a féléves zárást követően. Az adófelderítés során több száz elmaradt vagy hibás adatbejelentést dolgoztak fel, a visszamenőleges telek- és építményadó-előírások összege pedig 2026 első fél évében meghaladta a 96 millió forintot.
- Kiírták a Pomáz Város Díszpolgára, a Pomázért és a Pomáz Város Szociális Gondoskodásért díjak adományozására szóló felhívásokat.
- Elfogadták a Szociális Szolgáltatási Központ 2025. évi szakmai beszámolóját. A Szociális Szolgáltatási Központ 2025-ben étkeztetést, házi és jelzőrendszeres segítségnyújtást, idősek nappali és átmeneti ellátását, család- és gyermekjóléti szolgáltatásokat, valamint iskola-egészségügyi ellátást biztosított. Év végén 85-en vették igénybe az étkeztetést, 42-en a házi segítségnyújtást, 36-an a jelzőrendszeres szolgáltatást, 20-an az idősek nappali ellátását, az Átmeneti Gondozóházban pedig 17 embert gondoztak. Az intézményben jelentős fejlesztések történtek: felújították a krízisszobát és két apartman fürdőszobáját, ablakokat cseréltek, klímákat és elektromos betegágyakat vásároltak, valamint korszerűsítették a Gyermekjóléti Szolgálat fűtését. A Gondozóház hatósági ellenőrzése hiányosságot nem tárt fel, az intézmény szakképesítési aránya 100 százalékos volt, ugyanakkor a működést több területen munkaerőhiány nehezítette. A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat 487 embernek nyújtott tartósabb segítséget, további 693 személlyel egyszeri esetkezelés keretében foglalkozott, éves ügyfélforgalma pedig elérte a 3815 főt. Az esetek száma és összetettsége jelentősen nőtt: egyre gyakrabban jelentkezett elhanyagolás, családon belüli erőszak, mentális probléma, szerhasználat, iskolai konfliktus és lakhatási bizonytalanság. Az adományközvetítés mellett traumatudatos női csoportot, kamaszklubot és rászoruló gyermekeknek nyári programot is szerveztek. Az iskola-egészségügyi szolgálat 1187 tanulót látott el; a kötelező védőoltások beadási aránya 100, a választható HPV-oltásé 71 százalék volt, emellett 138 egészségnevelő foglalkozást tartottak.
- A képviselő-testület a Liszenkó terület elnevezését Podmaniczky-majorra változtatta.
- A 10,5 hektáros Tófenék 073/4 helyrajzi számú területen egy 3-4 hektáros halastó, szafari- és vidámpark, illetve majorság kialakítását tervezte egy vállalkozó. A fejlesztések azonban nem valósíthatók meg, mert a rét művelési ágú ingatlan Natura 2000-es természetvédelmi terület, ökológiai folyosó és vízminőség-védelmi övezet, ezért azon épület vagy más építmény nem helyezhető el. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága a tó kialakítását sem támogatta, mivel az nem teremtene összetett vizes élőhelyet, viszont vizet vonhatna el az egyébként is vízhiánnyal küzdő környező területektől. A képviselő-testület ezért nem támogatta a fejlesztési elképzeléseket, és nem változtatott a terület jelenlegi övezeti szabályain.
- A szilveszteri tűzijáték használat korlátozása ügyében a képviselő-testület megosztott volt, nem tudott egységes álláspontot kialakítani. A szabályozási koncepció egyik változata sem kapta meg a szükséges többséget.
- Új házi gyermekorvos érkezik az 1. számú körzetbe, miután a képviselő-testület érvényesnek nyilvánította dr. Takács Enikő pályázatát. Az önkormányzat az illetékes egészségügyi államigazgatási szerv véleményének beérkezése után köti meg vele a feladatellátási szerződést.
- Odaítélték a „Pomáz Város Sportjáért” és a „Pomáz Sportolója” díjakat. Az elismeréseket a Pomáz Napja alkalmából rendezett városi ünnepségen adják át.
A testületi ülés felvétele az Önkormányzati TV honlapján visszanézhető, ahol napirendi pontokra és felszólalókra is lehet keresni.
A tárgyalt napirendi pontok elérhetők a város honlapján:
https://pomaz.hu/onkormanyzat/testuleti-munka-mikrodat